A Baráti Kör 2019. évi Nagytalálkozója

A Kalocsai Szent István Gimnázium Diákjainak Baráti Köre 2019. május 11-én tartotta meg az ez évi nagytalálkozóját. A tagtársak a jezsuita templom előtt gyülekeztek, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise után pedig az intézmény dísztermében folytatódott a program.

A gimnázium 11.B osztályos tanulói egy zenés-irodalmi összeállítással kedveskedtek az egykori diákoknak. Műsorukban Simonyi Imre, Petőfi Sándor , Reményik Sándor és Radnóti Miklós műveiből hangzottak el részletek Gácser Jázmin, Kántor Jessica és Szabó Vanessza tolmácsolásában. Petőfi A tavaszhoz című dalát pedig Bajusz Fanni adta elő gitárkísérettel. Ezután Hajdu István elnök köszöntötte a jelenlévőket, rámutatott arra, hogyan támogatja a Baráti Kör a gimnáziumban folyó oktató-nevelő munkát, s beszéde végén arra kérte Molnár Máté Roland 10.A osztályos tanulót, tolmácsolja egykori diákunk, Kiss Benedek alkotását. A tavalyi nagytalálkozó Gróf Széchenyi György-díjasának üdvözlő költeményét (A kalocsai öregdiákoknak) meghatódva hallgatták nemcsak az egykori diáktársak, de a találkozóra érkező 30 éve érettségizett évfolyam tanulói is. Ezután Perity Lajos intézményvezető ünnepi beszédében bemutatta a gimnázium jelenét, s méltatta a közelmúlt eseményeit is. A beszédek sorát Dr. Lakatos István, a Kör tiszteletbeli elnöke zárta, aki tolmácsolta Scultéty Ida tanárnő üdvözletét, illetve szeretettel köszöntötte a Baráti Kör legidősebb tagját, az 1939-ben érettségizett Dr. Sári Lászlót is. Ezután került sor a Regnum Kupa átadására. Az 1948-ban érettségizett diákok által alapított kupát Perity Lajos intézményvezető adta át a 12. C osztály képviselőinek, a 2018-2019. tanévben megrendezett teremlabdarúgó bajnokságon elért 1. helyezésért. A címvédő csapat tagjai: Hársch Ábel, Kovács Máté, Raffai András, Szauter Bálint, Sziráki Radó.

Ezt követően a jubiláns osztályok tanulói köszöntő oklevelet vehettek át az elnökségtől, az ünnepség zárásaként pedig sor került a Gróf Széchenyi György-díjak kiosztására. Az idén két volt diákot részesített ebben az elismerésben a Baráti Kör: Dr. Szőke Mátyást és Borsche Károlyt.

Dr. Szőke Mátyás 1959-ben érettségizett a gimnáziumban, az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett történelem- régész szakon, 27 éven át volt a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója, tudományos munkásságával alma matere jóhírét öregbítette. Borsche Károly nyugalmazott mérnök ezredes a Baráti Kör aktív tagja, a találkozók hűséges résztvevője, alapítója és elnöke a rákosmente Oldtimer Egyesületnek. A Magyar Autóklub senior tanácsadójának munkáját 2017-ben Szent Kristóf Érdemkereszttel ismerte el.

A program végén a tagtársak megkoszorúzták az épület első és második emeletén lévő emléktáblákat, majd egy ebéd keretében, immár kötetlen formában idézték fel közös emlékeiket.

Pályázatok

Fenntartó

Bajai Tankerületi Központ

Tankerületi igazgató: Sárosi Magdolna

6500 Baja, Kenderes út 5-7.

Közösségi oldalaink

Kövess minket facebookon is!

Kapcsolat

Kalocsai Szent István Gimnázium

6300 Kalocsa, Hunyadi János u. 23-25.

Intézményvezető: 06-78-461-412

Intézményvezető-helyettes: 06-78-466-824

Titkárság: 06-78-462-660

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.