A Baráti Kör 2018. évi nagytalálkozója

A Kalocsai Szent István Gimnázium Diákjainak Baráti Köre 2018. május 12-én tartotta meg az ez évi nagytalálkozóját. A tagtársak a jezsuita templom előtt gyülekeztek, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise után pedig az intézmény dísztermében folytatódott a program.

A gimnázium tanulói egy zenés-irodalmi összeállítással kedveskedtek az egykori diákoknak, majd Hajdu István elnök köszöntötte a jelenlévőket. Ezután Perity Lajos intézményvezető ünnepi beszédében bemutatta gimnázium jelenét, s méltatta a közelmúlt eseményeit is, majd sor került a Regnum Kupa átadására. Az 1948-ban érettségizett diákok által alapított kupát Dr. Szentkereszty György adta át a 11. C osztály képviselőinek, a 2017-2018. tanévben megrendezett teremlabdarúgó bajnokságon elért 1. helyezésért.

Ezt követően a jubiláns osztályok tanulói köszöntő oklevelet vehettek át az elnökségtől, az ünnepség zárásaként pedig sor került a Gróf Széchenyi György-díjak kiosztására. Az idén két volt diákot részesített ebben az elismerésben a Baráti Kör: Kiss Benedeket és Dr. Rónyai Lajost.

Kiss Benedek, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának tagja, Kossuth-díjas és kétszeres József Attila - díjas költő, műfordító, 1961-ben érettségizett Kerekes Bálintné osztályában. Dr. Rónyai Lajos matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az algebrai alkalmazások és a számítástechnika algoritmusainak neves kutatója 1973-ben érettségizett Bagó Lászlóné osztályában.

A program végén a tagtársak megkoszorúzták az épület első és második emeletén lévő emléktáblákat, majd egy ebéd keretében, immár kötetlen formában idézték fel közös emlékeiket.

Kiss Benedek

Rónyai Lajos

Pályázatok

Fenntartó

Bajai Tankerületi Központ

Tankerületi igazgató: Sárosi Magdolna

6500 Baja, Kenderes út 5-7.

Közösségi oldalaink

Kövess minket facebookon is!

Kapcsolat

Kalocsai Szent István Gimnázium

6300 Kalocsa, Hunyadi János u. 23-25.

Intézményvezető: 06-78-461-412

Intézményvezető-helyettes: 06-78-466-824

Titkárság: 06-78-462-660

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.