Egy éjszaka a könyvtárban – Kultúrbuli

Február 7-én, pénteken egy igazán különleges rendezvényen vehettünk részt az iskola szervezésében a könyvtárunkban. Az istvánosok „kultúrbuliját” most először és, remélhetőleg, nem utoljára rendeztük meg! Az este célja a művelődés mellett a kikapcsolódás is volt: hallhattunk izgalmas élettörténeteket, megismerhettük egymás érdeklődési körét azáltal, hogy betekintést kaptunk különböző művészeti ágak alkotásaiba. Szerepelt az eseményen például a rockzene, a középkori és modern krimi, ifjúsági regény, és, a diákok számára egészen megdöbbentő téma: egyes tanáraink fiatalsága is. Az est azért is számított rendkívülinek, mert az olvasóterem végében két asztal is roskadásig volt süteményekkel, pogácsával, zsíros kenyérrel, különböző ropogtatnivalókkal, üdítőkkel.

A Megyei Történelemverseny 2. fordulója

Február 6-án délután rendeztük meg a Megyei Történelemverseny 2. fordulóját. Az igazgatói köszöntő után a 16 versenyzőnek 120 perc állt rendelkezésére a feladatlap kitöltésére. Az első 10 tanulót szeretettel várjuk majd vissza iskolánkba a szóbeli döntőre, március 7-én.

Életvitel projektnapok (február 3-4.)

Végzőseink projektnapok keretében tanulják az életvitel tantárgyat, így a második félév elején két nap állt rendelkezésükre, hogy a központi követelményeknek megfelelően, meghívott szakemberek segítségével ismerkedjenek meg a következő témákkal: korszerű pénzkezelés a háztartásban, tudatos fogyasztói magatartás, a pénz világa, a fogyatékkal élők segítése, a kulturált közlekedés, adóügyi ismeretek, a fogamzásgátlás lehetőségei. A városházán az önkormányzat és a kormányhivatal működésével, az ott folyó ügyintézéssel kapcsolatban kaptak széleskörű tájékoztatást, melynek végén a polgármesteri irodába is beléphettek.

Iskolai sakkverseny (január 20.)

2020. január 20-án délután rendeztük meg a Gimnázium immár hagyományos egyéni sakkbajnokságát. A versenyen indulók 5-5 perces gondolkodási idővel játszottak körmérkőzést. A legjobb helyezést elérő diákok: 1 Tóth Ernák (12.C), 2. Kiss-Vén László ( 12.C), . Fröhlich Noé (10.A), 4. Szentesi Dániel (12.C).

Oldalak

Pályázatok

Fenntartó

Bajai Tankerületi Központ

Tankerületi igazgató: Sárosi Magdolna

6500 Baja, Kenderes út 5-7.

Közösségi oldalaink

Kövess minket facebookon is!

Kapcsolat

Kalocsai Szent István Gimnázium

6300 Kalocsa, Hunyadi János u. 23-25.

Intézményvezető: 06-78-461-412

Intézményvezető-helyettes: 06-78-466-824

Titkárság: 06-78-462-660

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.